Hírlevél | 2017. 06.
Arhívum

A Jószolgálat-díj kommunikációja

Mondicsné Debreceni Éva
2017.06.
Érdemes időről-időre megállni és kiértékelni egy projektet, hogy számot vessünk az elképzeléseinkről, megünnepeljük a sikereket, és levonhassuk a tanulságokat, amelyekből építkezhetünk a következő fázisok előtt.
 
Egy személyes kitérővel kezdem ennek a munkának a bemutatását. A SaltComm csapatához tavaly októberben csatlakoztam, és az első projektek között kaptam meg a Jószolgálat-díj vezetését. Minden új megbízás izgalmas az új kihívások miatt, különösen igaz ez egy új közegben, amikor az emberben még intenzíven dolgozik a bizonyítási vágy. Az első perctől a magaménak éreztem a megbízást, mivel céljaival és karitatív jellegével azonosulni tudtam. Hamar kiderült a számomra, hogy nem egy klasszikus pr munkáról van szó, jóval összetettebb feladatokkal jár egy márka, jelen esetben a Jószolgálat-díj brand felépítése és bevezetése a köztudatba. Az elmúlt fél év során több sikert értünk el közösen, kemény munka árán. A szakmai tapasztalataimat kamatoztatni tudtam a projekt egészében, és szerencsére a munkamódszerem is be tudtam hozni az ügynökség életébe, annak érdekében, hogy közösen gondolkozzunk az ügyféllel, és a kollégáimmal egy csapattá kovácsolódjunk össze a munkafolyamatokban. Ennek eredménye tükröződött a díjátadó ünnepségen, melyről jó szívvel és nagy büszkeséggel tudok beszámolni, mint első nagy mérföldkőről.
 
A projekt kezdeti lépéseiként meghatároztuk a díj célcsoportját és kiválasztottuk az eszközarzenált hozzá. Az ötletelések eredményeként kiforrott a név, majd pedig a szlogen, amelyek tartalmazzák azokat a kulcsüzeneteket, amikkel a díjat szeretnénk megkülönböztetni más elismerésektől, illetve amelyek beszédesen utalnak az elismerés jellegére. A Jószolgálat-díj egyik legfontosabb eleme, hogy minden magyarországi segélyszervezetet szakmai partnernek kértük fel, akik hitelesítik és támogatják mindazon célokat, melyeket az alapításkor megfogalmaztunk. Ezt követően a kreatív csapat kidolgozta az arculat elemeit, létrehoztuk a projekt weboldalát majd közösségi felületét. Amint az alapokat felépítettük, tavaly júniusban sajtótájékoztatót tartottunk a díj megalapításáról, melyet egyedi akciókkal, virágültetéssel a Március 15.-e téren valamint Dunai palackpostákkal színesítettünk.
 
A legnagyobb kihívás a projektben, hogy mások legyünk. Ez lehetne egy közhelyes kijelentés is, de ránk nagyon igaz. Mind az ügyfél, mint a projekt megkívánja, hogy a szokásostól eltérjünk, képesek legyünk kitűnni a meglévő elismerések sokaságából. Olyan szemléletet vigyünk be a köztudatba, ami megüti a magas ingerküszöböt, megszólítja a tárdalom egészét úgy, hogy közben támogatja a szociális, civil szférában áldozatos tevékenységet végző személyek és intézmények munkáját, ugyanakkor érzékenyít a hátrányos helyzetű embertársaink mindennapos problémáinak észrevételére, és ösztönöz arra is, hogy cselekedjünk.
 
A projekt fő csapásiránya a sajtókommunikáció, hiszen a média eszközeivel lehet a legszélesebb körben ismertté és elismertté tenni egy kezdeményezést. Az eltelt időszakban azon dolgoztunk, hogy személyes kapcsolatokat építsünk ki a releváns médiumok szerkesztőivel, újságíróival, illetve olyan hosszú távú kapcsolatokat építsünk fel a díj köré, amelynek keretében médiapartnerek támogatják a díj bevezetését, és évről-évre bemutathatjuk a felületeiken díjazottjainkat.
 
Első nagy állomásunk a jelölési időszak meghirdetése volt. Minden várakozásunkon felül, 522 jelölés érkezett be a meghosszabbított január végi időpontig. Nagyon gazdag és értékes anyagokat kaptunk a díj jelölő űrlapján keresztül, az előszűréskor személyesen is alkalmam nyílt részletesen megismerni a pályázatok tartalmát. Valóban nehéz feladat volt szűrni a sok kivételes jelölt anyagát, ezért alvállalkozó segítségével készült el a végső shortlist, melyet a szakmai bizottság elé terjesztettünk.
 
A brand építése mellett a zászlónkra tűztük azt is, hogy alapítványi ügyfelünket támogatva a finanszírozás kérdéskörébe bekapcsolódjunk. Támogató szponzorokat kerestünk, akik a meghirdetett intézményi kategóriák: családokért, kisebbségekért, fogyatékkal élőkért, idősekért és hajléktalan emberekért végzett szociális munkát végző díjazott szervezetek mellé állva közös társadalmi felelősségvállalás projektet vállalnak. Ennek a támogatói körnek a felmérése, és a személyes megkeresések, tárgyalások kivitelezése egy hosszú távú folyamat. Az első évben a legnehezebb kiépíteni egy olyan forprofit támogatói bázist, akikkel a céljaink és alapelveink megegyeznek. Pozitív eredménnyel zárult a feladat, mivel a díjátadó ünnepségre mind az öt kategória „gazdára” talált. Sőt, a SaltComm is részt vállalt a kategória támogató szerepkörben, annyira megszerettük a projektet és a magunkénak érezzük, hogy a kisebbségekért végzett szociális munka intézményi kategóriának támogatói partnere lettünk. Ez a vállalás az elköteleződésünk mellett a Jószolgálat-díj életében még egy célt szolgál, hogy tesztelhessük az együttműködést, valamint mintát tudjunk mutatni a bevont partnereknek.
 
A tavasz az adatok feldolgozásáról szólt, illetve szerveztük a kerekasztal beszélgetést, melyen a szakmai bizottság képviselőiből álló delegáció több mint fél napra az irodánkban ült össze, hogy minden szempontot mérlegelve kiválaszthassuk kategóriánként az első évi díjazottakat. Ezt követően a kiválasztott jelöltekkel felvettük a kapcsolatot, és nekiláttunk a díjátadó ünnepség előkészítésének.

A díjátadó teljes körű szervezését az ügynökség végezte, szinte minden kollégám bevonásával. Alapos tervezés előzte meg a rendezvényt, hogy minden egyes eleme illeszkedjen az üzenetekhez, a fellépőktől kezdve a kreatívokon át. Büszkeséggel tölt el, hogy teltház volt a Várkert Bazár Rendezvénytermében május 31-én, és a 2017-es év önkéntes és szociális díjazottjaihoz méltó eseményt sikerült megvalósítanunk, melynek képi anyagából szemezgettünk a hírlevélbe is ízelítőnek. A díjátadóról bővebb információkért látogasson el a Jószolgálat-díj honlapjára!
 
Arra a kérdésre, hogy milyen feladatokat láttunk el az elmúlt időszakban csak egy hosszú listát tudnék készíteni, könnyebb lenne azt leírni, hogy mit nem. :) Pár számadat a kommunikációs feladataink eredményeiről:
 
- Projekt honlap utolsó fél évének látogatószáma: 5.000 felhasználó
- Közösségi oldal követőinek száma: 6.200 fő
- Médiapartnereink száma: 7 db, köztük a legolvasottabb online portál
- Jelölések száma: 522 db
- Májusi közönségszavazásban résztvevők száma: 11.514 fő
- Díjátadó rendezvény résztvevőinek létszáma: 200 fő
- A díjátadó esemény-kommunikációjának sajtómegjelenései: 86 db
 
A projekt folyamatosan alakul és újratervezzük a mai napig, minden jó és rossz tapasztalatot beépítünk és eltárolunk a jövőre. Ügyfelünk képviselőjével, Tóth Simon Ferenccel közös gondolkozásban, szoros együttműködésben építjük a díj jelenét és nagy erőkkel dolgozunk a minél sikeresebb jövőn.

Természetesen a munka itt nem áll meg, sőt az év végéig kész terveink vannak. Ezekről nagyvonalakban: a nyári hónapokban a díjazottakat portré sorozatokban mutatja be az Origo oldalán, illetve klasszikus pr-munkával „pihenünk a vakációban”, TV és rádió interjúkat szervezünk, sajtóanyagokat írunk és adunk ki, print és online megjelenéseken dolgozunk azért, hogy a szakmai zsűri által kiválasztott 13 díjazottunkat az ország egésze megismerhesse, és a történeteiken keresztül minél több emberhez eljuttathassuk a díj által megfogalmazott üzeneteket. Ősszel bel-és kültéri kiállításunk lesz az V. kerületben, melyre kreatívokkal készülünk. A következő évi jelölési időszakot ismét egy sajtóeseményen fogjuk bejelenteni. Továbbá készülünk egy rendezvénnyel a díjazottak részére, a kültéri installációt télen vidéki városokba utaztatjuk.
 
A Jószolgálat-díj számomra nem csak egy munka, örömmel végzem a napi feladatokat, és bizakodva várom a folytatást!
 
Megbízó: Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány
Projektvezető, rendezvényszerző: Mondicsné Debreceni Éva
Stratégiai tanácsadó: Molnár-Bánffy Kata
Art Director: Nagy István
Online szakértő: Oláh Anikó
Social media manager: Gazda Emese
Szövegíró: Bazsó Gabriella
Senior designer: Balassa Nikoletta, Bakos Tamás
DTP: Légár Béla

Lépj velünk kapcsolatba a címen
www.salt.hu